2015. november 19., csütörtök

Icerisahar

Megvolt az első turistás sétám. Úgymond a helyi Budai Várba mentem, az óvárosban lévő Shirvan Sah Palotába. Hozta az elvártat, kellemes kis hely nem túl nagy kiállítással, vissza tudott varázsolni ezer évvel. A magam dilettantizmusával azt mondanám, arab-török építészet némi helyi ízzel.































A palota után sétáltam egyet még az óvárosban egy kebabbal a praclimban, elzavartam egy a karomat rángató szőnyegkereskedőt, aztán megunva a mainstreamet ellátogattam a két bakui Zsinagógához.
Elég közel voltak egymáshoz, mindkettő meglehetősen új volt. Azt a bunkerstílust képviselték, amit a modern német zsinagógák is.





Útközben ráleltem egy rock-reagge kocsmára is. Volt pici színpad, a sör barna volt, cseh stílusú és jó, a bent üldögélő ifjakról nehéz bármit mondani, egy valamilyen háromszög harmadik csúcsán helyezkedtek el az európai underground és az azeri mainstream között. A zene mindenesetre jó volt, a füst kicsit sok.


Hazafelé beugrottam az egyetlen helyre, ahol eddig ebihalfogót (nyeles rugós teatojást) láttam, a 28 May bevásárlóközpontba. Semjén Zsolt szívszélhűdést kapott volna attól az áramló tömegtől, ami még engem is meglepett. Nemhiába mondta Azer, a főbérlőm: a vasárnap Bakuban a bevásárlós nap.

tbc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése