Köztéri állatok tekintetében Baku a mediterrán országokkal rokon vonásokat mutat. A legtöbb kerthelyiséges étteremben lehet találkozni asztal alatti macskákkal, de összefutottam eggyel a tizennyolcadik emeleten is, a lépcsőházban. Íme:
Mint látható, nem arra lett szocializálva, hogy megrugdossák.
Van céges állatpark is. Tartanak egy hatalmas pásztorkutyát, talán biztonsági célból, de igazából egy barátságos kölyök. Persze veszélyes, amikor folyamatosan rádugrál a harminc kilójával és jó nagy karmaival, de erről sikerült már legalább részben leszoktatni. Rájött, hogy ha abbahagyja, akár meg is tudom vakarni a füle tövét.
A képen már az látszik, hogy eszébe jutott, hogy tegnap vittem neki csirkecsontot. Talán ha jövő őszig lenevelem az ugrálásról, nem feltétlen fogják láncon tartani, legalább amikor nincs menedzserjárás.
Van még négy macska is, ebből három süldő. Ez itt az ő helyük volt, amíg az eb a kennelében volt, de néhány napja átkerült ide, a kapu melletti őrházhoz. Természetesen az egyik cica nem hagyta ki, hogy a kerítés túloldaláról szemlélje teljes nyugalomban a kutyát, ami majd megőrült azért, hogy egy nyálas szőrgombócot csináljon belőle.
Van itt a ház előtt egy építési terület, azon keresztül járok dolgozni több más lakóval egyetemben. Itt volt két napig ez:
...ami azt hiszem, kommentár nélkül az igazi
tbc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése