Mardakan

Következzék egy tavaszi egynapos túra, ismét a sok rejtett kis érdekességet rejtő Abseron félszigetre, a Nadir-féle csapatból megismert Lutvi kolegával. Ez a célpont volt a legmesszebb, viszont remek gyorsmarsrutka szállította a népet a reptéri gyorsforgalmi úton. A vonzó tényező a legjobb állapotban megmaradt vár volt azokból, amik hálózatban védték le a félszigetet. Ez mondjuk azt is jelentette, hogy a legnehezebb volt bejutni: Kulcsot kellett felkutatni, várakozni, fizetni, viszont nem volt teljesen leomolva belül, és hegymászófelszerelés nélkül is fel lehetett jutni a bástya tetejére.

A vár körüli netes sertepertélés közben ráakadtam egy arborétumra is a városban, amit elsőre összetévesztettem ugyan a mellette lévő kórház parkjával, de végül bejutottunk. Nem volt rossz végre egy kicsit zöldben lenni a sivatag után, egyben kipróbálni a kilencéves menghait, amit nem olyan rég újítottam, olyan különleges alkalmakra, amikor nem billentyűzetpüfölés közben teázom. Sajnos mászkálósra lett tervezve a kert, nem voltak jó leülős rétek, és a leghasználhatóbb padokkal szemben pont valami hülye vurstlijáték zenéje üvöltött, hogy emlékeztesse a népet, miért jár ide. A teát legalább elszúrtam, de egy jó puehrt ki kell ismerni, elsőre ez gyakori, mármint nálam.

Hogy a nép miért jár ide, az sajátos. Persze vannak családok vasárnapi családi programon, de a sajátos szociológiai csoportot azok a párok alkotják, akik még nem házasodtak össze, és nem akarják, hogy a szüleik meglássák őket együtt, nehogy emlékeztessék az ősöket arra, hogy anno ők is találkoztak valahogy.
Volt jó sok rozmaring, hatalmas bokrokban és kis palántasorokban is, láthatóan jól érezte magát a homokon.

Kettőt sefteltem is valami arra járó kertészmunkással otthonra. Ha esetleg olyat főznék, jól jön, meg lesz is némi élet a tizennyolcadikon.



Bakuba visszatérvén még beültünk a Déja Vuba, mint kiderült mindkettőnk kedvelt rock-klubjába, ahol még nagyobb fertő volt. Itt még dohányoztak is a lányok, miközben mindenféle nemkivánatos egyénnel, például ifjú férfiakkal találkoztak és -horribile dictu- ismerkedtek. Beérkezett Azer is, ő is tíz percen belül úgy lelazult, hogy lelejmolta a szomszédokat cigire, bár alapvetoen nem az a dohányos ember. Mikor elkezdtünk politizálni, éreztem úgy, hogy eljött az idő végül a hazamenetelre, mielőtt rámszáll a KGB és még egy szekrény lesz a szobámban.