Mivel három városban időztem napokat és tettem rövid Marsrutkakirándulásokat a környékre, a korábban összefoglaltakon kívül még akad néhány kisebb érdekesség.
Gori mellett például ott volt ez a barlangváros

Védelmi rendszerét egyrészt a meredek sziklafalak adták, másrészt a térképészeti kihívás, ami elé a neve állította a rátörő ellenség logisztikai egységeit, akik nemhogy kimondani, leírni sem feltétlenül tudták, hogy Uplistsikhe.

Turisztikailag kiépült annyira, hogy belépőjegyet szedjenek, de annyira még nem, hogy bármi járat közlekedjen oda. Ez nem is volt feltétlenül baj, mert az odavezető úton szépen foncsorodott a homokkő, amibe a barlangokat is vájták.

Aztán itt volt Kutaiszi mellett ez a nemzeti park, jó állapotú dínólábnyomok őre, ahol az egzotikusan hangzó kolkhiszi erdőbe is vezetett tanösvény. Ez gyakorlatilag egy olyan növénytársulás, amit nehéz elsőre megkülönböztetni más európai erdőktől, de még az is, aki semmit sem konyít a fafajokhoz, érzi, hogy nem egy tölgyes-juharosban jár.

Ebből egyébként sokkal szebbet láttam a Motsameta-kolostor alatt elterülő senkiföldje rengetegben.
Volt a parkban egy barlang is. Csak a szokásos, cseppkövek, sár és csöpögés, de viccesen megvilágítva







A grúzok várakban is jobban állnak mint mi (persze ahol nem robbantja fel az összeset a sógor egy rosszul sikerült szabadságharc után, ott könnyű), sok van és jó állapotúak.

Gori mellett például ott volt ez a barlangváros

Védelmi rendszerét egyrészt a meredek sziklafalak adták, másrészt a térképészeti kihívás, ami elé a neve állította a rátörő ellenség logisztikai egységeit, akik nemhogy kimondani, leírni sem feltétlenül tudták, hogy Uplistsikhe.

Turisztikailag kiépült annyira, hogy belépőjegyet szedjenek, de annyira még nem, hogy bármi járat közlekedjen oda. Ez nem is volt feltétlenül baj, mert az odavezető úton szépen foncsorodott a homokkő, amibe a barlangokat is vájták.
Ebből egyébként sokkal szebbet láttam a Motsameta-kolostor alatt elterülő senkiföldje rengetegben.

Úgy általában érdemes megemlíteni a templomokat. Nem érezték szükségét, hogy a mi középkori román stílusunktól messze elrugaszkodjanak, mind olyan, mint a medve barlangja: Tömzsi, sötét épület kis ablakokkal, nagy belső térrel. Nekem bejön, főleg, hogy nem szoktak le a füstölőről, mint mi párszáz éve. Igazából nagyon jól illenek a vad domborzatba, a sziklák közé ezek az építmények
A grúzok várakban is jobban állnak mint mi (persze ahol nem robbantja fel az összeset a sógor egy rosszul sikerült szabadságharc után, ott könnyű), sok van és jó állapotúak.

Grúziáról egyelőre ennyit. Legkésőbb júliusban lesz még szó róla, hacsak az azeri vízumhatalmasságok nem akarnak velem és látogatóimmal már korábban még több pénzt elköltetni ott. Legközelebb megint Azerbajdzsán


















Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése