Egy utazós blogban a téma aktualitását az adja, hogy a grúzoktól ezt remekül meg lehet tanulni. A grúz szerzetesek általában a mindenre alkalmatlan sziklaormokat vagy meredek kaukázusi lejtőket preferálják, alighanem a bosszantó törökök miatt, akik a "mi és ők" jól bevált paradigmája által legitimálva nagyobb lelki nyugalommal fosztogatták a hitetlen, ráadásul fegyverforgatásban nem túl jártas barátokat.
De a mindenre alkalmatlan kifejezés a lusták és a fantáziátlan emberek sajátja. A mi szent embereink azonban valódi tájépítészeti intellektüel módra fogták a baltát és a csákányt, kivagdosták a fölösleges fákat, és teraszokat alakítottak ki a sziklák között. A legnagyobbra felhúzták a kis templomot, mégiscsak azért alapították a céget.
A kisebbekre elfért a konyha, raktárak, cellák, fészerek.
Csákányozás után, meg eleve itt a hegyek között volt kő rengeteg, építhettek az épületek közé, gyalogutakat, terecskéket. Azokat díszíthették növényekkel, ácsolhattak rá padokat.
Verejtékes munkával ugyan, de kellemes életteret lehetett létrehozni, amit ellenben csak egy szűk, figyelőtornyokkal megerősített kapuval cédett ösvényen lehetett megközelíteni.
Na de mit lehet egy sziklatömbön csinálni? Fűszer -és zöldségágyást például a legkisebb földes teraszon, rétecskén is. A szőlő is vígan terem a meredek lejtőkön.
Ahol az sincs, fel lehet állítani méhkasokat, a méheknek mindegy, milyen a terep. A szántó lehet messzebb is, lent a folyóparton, ami némi erdei szerpentines sétával elérhető. Ott ki lehet alakíani nagyobb ágyásokat, a levegő párás a szurdok mélyén, de nap besüt, és az öntözővíz is ott zubog, ha netán szükség lenne rá.
Hogy valójában hogy történt, melyik a túlvilágon bevágódni akaró király adományozta a birtokot és hozzá mennyi parasztot építkezni és földet művelni, nem sikerült kiguglizni. Lehet, hogy csak a tervezőzsenijét dícsérjük a szerzetesi közösségnek.
De a mindenre alkalmatlan kifejezés a lusták és a fantáziátlan emberek sajátja. A mi szent embereink azonban valódi tájépítészeti intellektüel módra fogták a baltát és a csákányt, kivagdosták a fölösleges fákat, és teraszokat alakítottak ki a sziklák között. A legnagyobbra felhúzták a kis templomot, mégiscsak azért alapították a céget.
A kisebbekre elfért a konyha, raktárak, cellák, fészerek.
Csákányozás után, meg eleve itt a hegyek között volt kő rengeteg, építhettek az épületek közé, gyalogutakat, terecskéket. Azokat díszíthették növényekkel, ácsolhattak rá padokat.
Verejtékes munkával ugyan, de kellemes életteret lehetett létrehozni, amit ellenben csak egy szűk, figyelőtornyokkal megerősített kapuval cédett ösvényen lehetett megközelíteni.
Na de mit lehet egy sziklatömbön csinálni? Fűszer -és zöldségágyást például a legkisebb földes teraszon, rétecskén is. A szőlő is vígan terem a meredek lejtőkön.
Ahol az sincs, fel lehet állítani méhkasokat, a méheknek mindegy, milyen a terep. A szántó lehet messzebb is, lent a folyóparton, ami némi erdei szerpentines sétával elérhető. Ott ki lehet alakíani nagyobb ágyásokat, a levegő párás a szurdok mélyén, de nap besüt, és az öntözővíz is ott zubog, ha netán szükség lenne rá.
Hogy valójában hogy történt, melyik a túlvilágon bevágódni akaró király adományozta a birtokot és hozzá mennyi parasztot építkezni és földet művelni, nem sikerült kiguglizni. Lehet, hogy csak a tervezőzsenijét dícsérjük a szerzetesi közösségnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése