Úgyhogy írjunk kicsit arról, mi is történik itt a sivatag általam legismertebb részén, hogy legyen értelme, hogy nem nyilvános a blog.
Csináltunk egy gyönyörű Azerbajdzsán-mozaikot, meg pár domborzatmodellt. A főnökségnek még annyira nem sikerült magáévá tenni a gondolatot, hogy ezekből a dolgokból pénzt lehet keresni, és lehet, hogy igazuk van, ők ismerik ezt a piacot, ami az elmúlt félévben valóban nem kényeztette el őket. Megy a csapatom mindenféle előadást meg tanfolyamot tartani, jobbára állami cégekhez, ahol sok unott pofával találkoznak, akik nem értik, mi ez az egész, és miért kéne fizetni érte. Vannak ilyen nagyarc sales managereink, akiknek elvben az lenne a dolga, hogy ezt elmagyarázza, csak az a baj, hogy a nagy arc mögé nemigen fért be sok tudás a termékről, amit el kéne adniuk. Asszem az egyik az élelmiszeriparból jött, volt egy agrárterületen saleses tapasztalatott szerzett filozófus, meg van a jelenlegi fickó. Miután kirúgták az utolsót, épp keresik a párját. Van egy főnökünk is, aki remek műholdas mérnök, viszont a képek maguk és feldolgozásuk hozzá sem áll különösebben közel, ellenben nagyon boldog mindenféle mutatós 3D modelltől meg színes képtől, amit eléje rakunk. Néha megesik vele, hogy szervez egy kéthónapos tréninget olyasmire, amit két nap alatt meg tudok tanítani, vagy megkér, hogy tanítsak meg valamit két nap alatt, amihez két hónap is kevés. A fenti társaságot jellemzi, hogy egy másfél méteres felbontású, 300000 négyzetkilométeres, 700 gigás mozaikról végül egy százmegás JPG-t kértek, hogy azzal demonstrálják egy reménybeli vevő előtt, hogy milyen remek dolgokat is csinálunk mit itt. A külsősök kedvéért, ez olyan, mintha az autógyár salesese egy matchbox-szal házalva próbálna autót eladni, mert azt jobban lehet mutogatni prezentáción.
Még mi is próbáljuk itt definiálni a szerepeket. Az tuti, hogy a termelés mint olyan eléggé idegen a csapattól. Szerintük ez arról szól, hogy képet szortíroznak, esetleg megvágnak, számításokat végeznek, reportot írnak, előadásokra készülnek és tartják meg azokat, dokumentálnak. A két úriember azóta sem tudja magát elképzelni, ahogy megszerkeszt 20000 km vágóvonalat vagy lerak kétezer DSM-filtert, és mindezt gyorsan, de ifjú térképész tagunk, Nigar valamiért úgy döntött, hogy ezt megtanulja, ki is képeztem remekül. Hogy mi lesz abból, ha kiderül, hogy mégiscsak ebből lesz a pénz, és csak a fiatal lány ért hozzá, és nem a komoly szakemberek, nem tudom. Mint ahogy azt sem, hogy azért hagytak-e neki időt Pixel Factoryra, mert túl jelentéktelennek tartották a fontos dolgokhoz, vagy mert az öregek próbálják elkerülni ezt a nagy, bonyolult, sok munkával járó technológiát. Közben Nigart elküldték MMGS-tréningre (multi mission ground segment) is műholdas kommunikációt tanulni, úgyhogy javasoltam, hogy mondjon fel októberben, tuti annyit kap, hogy maradjon, amennyit nem szégyell kérni.
Van jó sok tréningünk. A tréning az jó. Itt vagyok például én egy évig, havi néhányezer euroért (fizetés, szállás, adók, az azeri állam sápjai, a cég nyeresége). Aztán nagyon szeretik a radart, annyira, hogy egy hónapra el fogják küldeni a népet radartréningre, júliusban, meg szeptemberben még egyre, én meg megyek szabira, a már említett összegért jól érezni magamat. Amikor változott a főnök, ténykedését azzal kezdte, hogy egy hét alatt megtartatta az emberekkel az előadásokat, amiket Toulouse-ban hallgattak, nem tudom, talán ismétlésképp, vagy hogy lássa a nép, új világ jön vele.
A gerilla farming is remekül megy. Van 7 tő mentám elhelyezve egy öntözőautomatához közel, egy tuja alá. Közösen öntözzük a kertészekkel, legkésőbb jövőre szüretelni lehet majd. A medveméretű kutyának sikerült megtanítani az ül parancsot, már megy neki keksz nélkül is. A cél, hogy fizikai erőszak nélkül (az úgyis hamvába holt ötlet lenne) meg lehessen akadályozni, hogy mindenkit leterítsen és összenyálazzon, aki elékerül. Akkor talán nem kell láncon tartani egész nap. Volt egy kisebb tacskóféle is, ő mászkálhatott szabadon, de aztán valaki hazavitte. Született hat kölyökmacska. Állítólag 5 manatot kértek egyért, úgyhogy lehetett keletje, mindenesetre fokozatosan eltűntek.
Most jó sok a francia, építik az antennát, meg a rendszert, ami kell egy műhold üzemeltetéséhez, földmegfigyelési tervek feltöltéséhez, felvételek letöltéséhez, a képek feldolgozásához, tárolásához, szóval lesz egy tucat workstation körülöttünk. Azeri viszont nincs túl sok hozzá, szépen párolognak el a cégtől. Nadir párja Kanadába ment, úgyhogy a fenti épülő cuccal jelenleg egyedül ő bajlódik, illetve berakták mellé a tréningre póttagnak Nigart, lásd feljebb. A customer service (egy fő) teljes egészében felmondott, ott nagyobb a pánik. Mindenesetre mindig szemet gyönyörködtető, amikor a munkavállaló van erőpozícióban, az Azercosmos menedzsmentre meg amúgy is ráfér egy kis jómodor: megtanuljanak válaszolni, ha az ember kérdez, meghallgatni, amit mondanak nekik, és nem csak azt, amit meg akarnak hallani belőle. Értem én, hogy itt hierarchikus cégvezetési kultúra van, de hát lenyelhetik, ha nincs kinek parancsolgatni.
Rohadgat le az épület is. Az ablakok néha megrepedeznek valami nyomástól, mintha a tető kezdene beroskadni. A sok üveg egyébként menő. A kontroller teremben nyáron borítékolhatóan vagy ötven, vagy 15 fok lesz, ha csúcsra járatják a légkondit. Mi délután kettőtől a Naptól annyira nem láttuk a monitorokat, hogy beragasztottuk az összes ablaktáblát az MMGS hardverek dobozában csomagolásként érkező aranyszínű fóliákkal. Ez mondjuk normális, egy képfeldolgozással foglalkozó irodának sötétnek kell lennie.
Összességében elvagyunk, érdekes dolgokat csinálunk. A helyi nép elégedett velem, sőt, még sok is vagyok nekik, a főnökeim meg kb azt várják tőlem, hogy a helyi nép elégedett legyen, úgyhogy ők is elégedettek. A pörgés, csapatás, termelés mondjuk kicsit hiányzik, de ez itt Azerbajdzsán, és azért nem hagyjuk, hogy az idő kárba vesszen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése