2016. március 11., péntek

hegyi tó száz azerivel

Ma mesélek a nagy expedícóról, aminek célja az volt, hogy kilépve a sivatagból újra erdőborította hegyeket lássunk. Ehhez körülbelül két-három órát kell utazni Bakuból, és felmászni egy börzsönyméretű hegyre. Hogy hogy lehet ennyire változatos egy ország, biztos széles szakirodalma van, de kezdetben fogadjuk el. 
A túra nem saját ötlet volt, és főleg nem saját szervezés. Nadirral fizettünk tíz manatot egy társaságnak, akik busszal vittek ki minket a helyszínre és ott vezettek fel minket egy befagyott erdei tóhoz. Rögtön hárommal. Ez azt jelentette, hogy kb száz azerivel közösen kerestük a kapcsolatunkat a természettel. Első lépésként átzsúfolódtunk három Szibériára fejlesztett négykerékmeghajtású járműre, amelyekkel egy húszperces távra csökkentettük a szükséges gyaloglás menyiségét. Meglepő jelenség volt, hogy ott, ahol szűk háromnegyed óra alatt az átszállást végrehajtottuk, eléggé fent a hegyen és bent az erdőben, még mindig találtam működő olajkutat, ráadásul csak úgy lerakva, mindenféle betonteknő vagy egyéb védmű nélkül, ami megakadályozta volna a szivárgást.



Nagyon katonásan, öt csoportban indultunk fel a hóban a tóhoz, amennyiben a katonásról Napóleon Moszkva alóli visszavonulására asszociálunk. Mindenesetre sebességünk nemigen haladta meg az egy kilométert óránként, ellenben elkolbászolni sem nagyon lehetett, pedig nem nézett ki rosszul az a rengeteg hó, a dinamikus domborzat és az apró tavacskák.





Végül úgy egy-másfél óra múlva megérkezvén a tóhoz megkerestem a tökéletes teázóhelyet egy a télhez illő szárazabb sheng kibontásához, ahol elvben akár ott is felejtődhettem volna, hogy aztán negyedóra alatt beérhessem a hadakat, de a második liter víz forralása közben megtalált egy szimpatikus vegyészhallgató Sumqayitból. Visszafelé még sikerült egyszer meglógnom tavacskát fényképezni, így átkerülve a negyedikből az ötödik csoportba,ami okozott egy kisebb pánikot, de megsérülni nem sérült meg senki. 





Oda -és vissza is megálltunk a Besbarmaq lábánál, ami a következő expedíció egyik célja lesz. A hely nagy népszerűségnek örvend, részben zarándokhely, úgyhogy tartozik hozzá bódésor és utcai saslikosok. Itt volt szerencsém kipróbálni a halas gyrost. Tudom javasolni, persze csak friss kaszpi-tengeri halból.


Legközelebb -bár remek dolog száz azeri fiatallal túrázni- kipróbálom, milyen az ország egyedül, tömegközlekedéssel



tbc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése