Bizony. Úgyhogy megint jön egy rendes túraposzt. Van itt egy kolegám, aki rendszeresen elhív ide-oda, és egyébként is komoly turista:
Igaz, hogy rendszeresen le is mond mindent az utolsó pillanatban, de legalább ad jó ötleteket közben. Ilyen volt ez a kis erőd is, Ramana, aminek több testvére is van Absheronon, Azerbajdzsán Pest-megyéjében, például az a Mardakan, amit folyton ígérgetek, és tavasszal meg is kapjátok, ha a mellette lévő botanikus kert kivirágzik. Ezt a kertet mostanában találtam az útikönyvben, úgyhogy toltam a programot.
Ez a Ramana viszont azért volt menő, mert teljesen hátsóudvar kategória. Egy hatalmas, érdekes, ámde gusztustalan olajkitermelési havaria közepén fekszik, egy nem túlságosan irigyelt faluban.
Onnan is látszott, hogy nincs érdemi turizmus, hogy nagyon örültek nekem. Mindenki kedves és érdeklődő volt, a taxis nem húzott le, akit lestoppoltam a falu felé gyalogolva, a haverja pedig szólt, hogy kopogtassak be visszafelé, gondolom, hogy kerítsen nekem fuvart visszaútra. Ahhoz a vár mellett lakó kedves matrónához is ő irányított el, aki odaadta nekem két manatért a várkapu kulcsát (utólag fizetve).
Szóval a lényeg, hogy volt egy saját váram. Igaz, kicsit omladozott, de nélkülözött mindenféle lezárást, teremőrt és keresztbeláncot.
A lépcsőházak nagyon picik és meredekek voltak, odabent sajnos nem is volt folytonos. A belső padlózatok leomlottak, úgyhogy egy olyan méter semmit kellett áthidalni a következő lépcsőfordulóig. Miután teljesen összekoszoltam magam, már az első emeletnél feladtam, úgyhogy a torony tetejére nem volt érkezésem feljutni.
Viszont találtam midenfelé cseréptöredékeket, meg kalodát.
A várról ennyit, azonban volt aznap még egy célpont: a korábban szintén ígérgetett Ateshgah tűztemplomot útbaejtettem a vár előtt. Ez már egy szépen kiépített, kicsit talán kevesebb olajkúttal körbevett létesítmény volt, ahol voltak teremőrnénik, akik másfél méterről követtek is minden kis kiállítóhelyiségbe. Gondolom azért, hátha kérdezni akarok valamit azeriül, mert ellopni nemigen volt mit.
A múzeum a központi oltárból, és körülötte kiállítóhelyiségnek berendezett szerzetesi cellákból állt.
A múzeológusok XXI. századi munkát végeztek, nem a wikipediát akarták helyettesíteni, csak megtöltötték információval a kiállított, kézzelfogható dolgokat. A hely lényege az olajkitermeléssel szőr mentén összefügg, ugyanis a sok természetes gázkitörés csalogatta ide a zoroasztriánusokat az egyébként is lineáris kulturális olvasztótégelyként működő selyemúton. Új információ volt számomra, hogy a tűzimádók nem tűzimádók voltak, ez olyan szimbólum volt nekik, mint a bor a katolikusoknak. Persze ha kicsit gondolkodom rajta, talán erre rájövök magamtól is, de eddig annyi kapcsolatom volt a kultúrkörrel, hogy töriórán megtanultuk, hogy ez "egy ilyen tűzvallás".
Bár most sem az lett, amit ígértem a múltkor, de két hét múlva Nadirral megyünk valami tóhoz. Majd beszámolok, ha tényleg így alakul.
tbc
Igaz, hogy rendszeresen le is mond mindent az utolsó pillanatban, de legalább ad jó ötleteket közben. Ilyen volt ez a kis erőd is, Ramana, aminek több testvére is van Absheronon, Azerbajdzsán Pest-megyéjében, például az a Mardakan, amit folyton ígérgetek, és tavasszal meg is kapjátok, ha a mellette lévő botanikus kert kivirágzik. Ezt a kertet mostanában találtam az útikönyvben, úgyhogy toltam a programot.
Ez a Ramana viszont azért volt menő, mert teljesen hátsóudvar kategória. Egy hatalmas, érdekes, ámde gusztustalan olajkitermelési havaria közepén fekszik, egy nem túlságosan irigyelt faluban.
Onnan is látszott, hogy nincs érdemi turizmus, hogy nagyon örültek nekem. Mindenki kedves és érdeklődő volt, a taxis nem húzott le, akit lestoppoltam a falu felé gyalogolva, a haverja pedig szólt, hogy kopogtassak be visszafelé, gondolom, hogy kerítsen nekem fuvart visszaútra. Ahhoz a vár mellett lakó kedves matrónához is ő irányított el, aki odaadta nekem két manatért a várkapu kulcsát (utólag fizetve).
Szóval a lényeg, hogy volt egy saját váram. Igaz, kicsit omladozott, de nélkülözött mindenféle lezárást, teremőrt és keresztbeláncot.
A lépcsőházak nagyon picik és meredekek voltak, odabent sajnos nem is volt folytonos. A belső padlózatok leomlottak, úgyhogy egy olyan méter semmit kellett áthidalni a következő lépcsőfordulóig. Miután teljesen összekoszoltam magam, már az első emeletnél feladtam, úgyhogy a torony tetejére nem volt érkezésem feljutni.
Viszont találtam midenfelé cseréptöredékeket, meg kalodát.
A várról ennyit, azonban volt aznap még egy célpont: a korábban szintén ígérgetett Ateshgah tűztemplomot útbaejtettem a vár előtt. Ez már egy szépen kiépített, kicsit talán kevesebb olajkúttal körbevett létesítmény volt, ahol voltak teremőrnénik, akik másfél méterről követtek is minden kis kiállítóhelyiségbe. Gondolom azért, hátha kérdezni akarok valamit azeriül, mert ellopni nemigen volt mit.
A múzeum a központi oltárból, és körülötte kiállítóhelyiségnek berendezett szerzetesi cellákból állt.
A múzeológusok XXI. századi munkát végeztek, nem a wikipediát akarták helyettesíteni, csak megtöltötték információval a kiállított, kézzelfogható dolgokat. A hely lényege az olajkitermeléssel szőr mentén összefügg, ugyanis a sok természetes gázkitörés csalogatta ide a zoroasztriánusokat az egyébként is lineáris kulturális olvasztótégelyként működő selyemúton. Új információ volt számomra, hogy a tűzimádók nem tűzimádók voltak, ez olyan szimbólum volt nekik, mint a bor a katolikusoknak. Persze ha kicsit gondolkodom rajta, talán erre rájövök magamtól is, de eddig annyi kapcsolatom volt a kultúrkörrel, hogy töriórán megtanultuk, hogy ez "egy ilyen tűzvallás".
Bár most sem az lett, amit ígértem a múltkor, de két hét múlva Nadirral megyünk valami tóhoz. Majd beszámolok, ha tényleg így alakul.
tbc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése